Hónap: 2009 június

Lévén ma csütörtök (azt hiszem, talán, de ki tudja…) és máskülönben is tök mindegy milyen nap, de délután, jó idő szép idő, hát elindultunk. Kimentünk a hármas számú görkoris helyre. Persze azonnal fel is húztam a kerekes cipőt és gurultunk pár kört. Végül megint a kocsihoz kötöttem (most már figyeltem) és még mentem pár kört nélküle. Egy nagy fékezésemkor majdnem nagyot pottyantam, de aztán mégsem, majd mikor kellően kifáradtam elindultunk sétálni.

Mentünk mentünk mendegéltünk, kezdetben az úton, ugyanis egyszer csak van egy emelkedő, és onnan tovább fogalmam se volt, hogy mi van. Meg akartam nézni, nehogy ott bujkáljon például a négyes számú görkorcsolyás hely és meg se nézzem… De nem, nincs ott. Girbe görbe, meg dimbes dombos az út. Ellenben innen lehet feltérni jobbra az egyes számú biciklis hely fele… Na még nem biciklizünk, de egyszer annak is el fog jönni az ideje.

Mivel láttam amit akartam látni, hát feltértem erre a mellék útra, végre el tudtam engedni PrezLeet, és elindultunk egy irányba. Bekerültünk egy erdőcskébe, majd mentünk mentünk mendegéltünk, úgy sacc per kábé tippelve, hogy merre járkálunk. Egyszer valami fura ötlettől vezérelve nagyon irányt változtattam és elindultam arra.  Az érdekes a dologban az volt, hogy nem tudtam mennyire mentem el attól a ponttól ahol a kocsi volt. Végül  egy úton jöttünk ki az erdőből, ami pont oda vezetett ahol a kocsit hagytam.

A vicces a dologban az volt, hogy a nagy irányváltoztatás előtt úgy rémlett, kb a fele utat tettem meg, és még jó sokat kéne menjek az erdőben előre, ahhoz, hogy ott bukkanjak ki ahol kibukkantam… Ha tovább megyek (ami nagyon is logikus volt, hogy tovább kéne menni…) akkor lett volna mit visszagyalogoljak rendesen 😀

PrezLee nagyon rendesen viselkedik már, nem rohan el messze, olyan normális távolságokat tart be, pont ahogyan én szeretem hogy járkáljon. És  utolsó percekben valami kóbor kutyával is találkoztunk, s nem szaladt utána, vissza tudtam hívni. Mégiscsak nagyon ügyes eb lesz belőle valamikor 😀

Még jó, hogy találtam egy videót, “hogyan éljük túl a medvetámadást“…. ha már ilyen helyeken kóricálok 😀 😀 😀

Újabban Győző nagyon bánatos fejjel néz mikor PrezLee (a kisherceg) beszökken a kocsiba. Mintha valahol ő is jönne… Aztán ma mielőtt hazafele jöttem volna betuszkoltuk Győzőt is a kocsiba. Érdekes, hogy PrezLee hagyta, és kicsit sem volt féltékeny, vagy morgós, hogy mit keres ott Győző. Sőt, mondhatom tetszett neki a móka. Ezt jó tudni. Tedi kutyám például ezért megölt volna bármiféle kutyát. Legyen akár 5x akkora mint ő. A “tulajdonjog” nagyon a fejébe volt vésődve. Pl. egy barátnőm kutyáját, akivel amúgy jó barátok voltak akarta szétszedni mikor egy alkalommal meglátogattam őket, és együtt indultunk sétálni. Ahhoz, hogy leérjünk, lifttel kellett a 7-ről lejönni… Na ahogy az próbált belépni, kijött a kutyámból a legmérgesebb fenevad és nem engedte be a liftbe a másik kutyát.

Győző rég nem autózott, nincs ő annyira elkényeztetve mint PrezLee, így kicsit kellett nógatni amíg betette tekintélyes fenekét. Végül egyetlen mozdulatból végigfeküdt a hátsó széken, elfoglalta az egészet és a vicc az volt, hogy többet nem akart kimászni 😀 Ki kellett húzni.

Persze igazságtalanság volt részünkről, azért egy kört vihettem volna szegény Győzikét. Csakhogy irdatlanul szállt a szőr belőle! PrezLeeből is hullik, de aztán Győző szőrőz kegyetélenül!

Ma voltam falun. Igen, szerdán délután. Mert úgy jött nekem. Csak úgy. Gondotlam jót fog tenni ebedlinek is ha játszik egy nagyot az öccsével, legalább amíg ott vagyunk békémet hagy. Na ez így is volt.  Az érdekes azonban visszafele jövet történt. A nagyon érdekes. Olyan 8 óra tájt jöttünk már hazafele, természetesen megálltunk kettes számú görkoris helynél. Felcsatoltam mindenkire mindent, elindultunk gurultunk, minden nagyon szuper volt.

A vége fele gondoltam hagyjam a kutyát kicsit a kocsi mellett, hadd szokja, hogy vár. Visszavezettem az autóig, (gondoltam én, hogy) beakasztottam a pórázát a kocsi kilincsébe (mindig mondtam, hogy tiszta szerencse ilyen régi autóm van, másképp egy vadi új modernnel nem tudnám ezt megtenni…) átfűztem és mondtam neki, hogy “maradsz”. Határozottan, ahogy egy dobermann úrfival kell beszélni.

És ő maradt. Én meg elmentem jó messze. Persze még látott de már elég jó messze jártam. Ezután visszafordultam. Amikor szerinte túlságosan eltávolódok akkor ülő, fekvő pózicióból feláll és mereven néz utánnam. Most is ezt tette. De már jöttem is visszafele, még mindig egy helyben állt mint a cövek. Mikor olyan 20 méternyire értem vissza látom, hogy hú na itt bajok vannak…Ugyanis valahol elbénáztam a dolgokat, de nagyon, s a póráz nem volt sehova se beakasztva. PrezLeet a semmi tartotta csak a kocsi mellett, tudja a fene, hogy nem vette észre, hogy nincs megkötve, nem hinném, hogy a parancs lett volna ami miatt ott marad…

Bevallom kicsit megállt a levegő bennem, nem akart menni se ki se be, igyekeztem tenni magam, hogy minden a legnagyobb rendben, nehogy pánikoljak és PrezLee elkezdjen szökkenni, mert mégis a másik oldalon, 10 méternyire ott az országút, száguldozó autókkal… És PrezLee nem moccant… Odagurultam hozzá, szinlelt nyugalommal, hű de nagyon megdícsértem majd szépen beakasztottam a pórázt, és mentem még egy kört…

Hát nagyon szerencse, hogy így alakultak a dolgok. Amilyen dinnye szokott lenni ha bekergül, nézhettem volna magam, azt se tudom merre induljak…Talán besegített az, hogy kissé már kifárasztotta Győző. Minden esetre legközelebb jobban fogok vigyázni. De valahol nem értem hogyan sikerült nem beakasztanom …

Na ez egy érdekes jelenség volt… mint mondtam elmentem a kutya egyesületbe. Hadd lássa a világnak azon részét is PrezLee uraság.  Persze ott voltak emberek, akiknek örvendett, senkit nem akart megenni, és érdekes módon senkire nem akart ráugrani se, Na jó. De hát ilyen helyeken vannak szakértők is. Akik mint olyan tudják, csak úgy ránézésre, hogy hű PrezLee kinőtt a standardból.

Na ja. Hát persze lehet, hogy kinőtt. Saját méricskéléseim szerint is picit kinőtt. Csak a bökkenő, hogy “SAKKORMIVAN????”. Nem tenyészetemet akarom megalapítani vele, nem a jövő dobermann nemzedéknek az apját látom benne, sőt, még csak kiállításra se vittem, hogy akár valamiféle eredményei legyenek.  Ebből a nagy szakértőnek azért kicsit nyilvánvaló kéne legyen, hogy incipinci fikarcnyit se érdekel, hogy PrezLee nem standard magas. Akkor se érdekelne ha alacsonyabb lenne.   PrezLee tökéletesen “játssza” a szerepét, ideális kutya arra, hogy elmenjünk, kiruccanjunk, sportoljunk, házat őrizzen. Erre kellett, nem tenyészteni.

De hát vannak ilyen szakértők 😀 Minden áron tudatni akarta velem, hogy biza ő a szakértői szemeivel látja, hogy PrezLee nagyobb valamivel mint ahogyan az a nagykönyvben benne van.

Hát legyen 😀 Mert fáj nekem a púpom közepe. (az meg nem fájhat, nincs púpom!)

Na meg úgy mondta ezt az egészet mintha én lennék a hibás 😀 Kijelentem nem húztam PrezLeet, hogy nőjön, esőbe se tartottam.  De hogy a dolgokat mégis helyre rakjam, fogok venni egy reszelőt és nekifogok a tappancsait reszelgetni, tán akkor leszedjük a felesleges centiket és PrezLee lesz maga a standard dobermann…. Vagy hmmm azt hiszem az is jó megoldás lenne ha egy gyaluval a hátából szednék le egy kicsit… vagy mind a négy lábából kimetszettetek egy darabot… amiből főzők egy levest is…Vagy nekifogok és ecettel etetem, hátha akkor összemegy… Hú még jobb jutott eszembe! Veszek valami összemenős gyapjú pulcsit, ráhuzom ebedlire, be a mosógépbe mind a kettőt és hagyom rajta megszáradni. Az jól összemegy és kicsire szorítja össze PrezLeet!!! Hurá hurrá de cuki lesz. Standard dobermannom lesz….*  Várok további PrezLee standardizáló tippeket… Mert ami megint fura nekem, hogy kinőtt vagy sem, ez nem olyan dolog amivel igazábdiból lehet valamit is kezdeni…

Na  ezért idegesítenek a szakértők… mert nem látják a szezon és a fazon közötti különbséget… Ha tegyem fel lenne 10 dobermannom, mind a 10-el járnák kiállításokra és kötném az ebet a karóhoz, hogy igenis ez (ami kinött a standardból a legstandardabb) akkor az egy dolog volna,, hogy beszól… de így??? Nem teljesen mindegy, hogy egy hobby kutya most +/- x centivel kisebb vagy nagyobb???

* soha nem is voltam oda meg vissza a standardokért és a standard dolgokért sem. Marhára unalmasak. Legyen a standard dobermannokkal boldog az aki tenyészti őket, akinek nincs más dolga mint vigyázzon arra amit Dobermann úr valaha elképzelt,  nekem nagyon is megfelel ez a nem standard lökött barna eb. Akinek ráadásul a farkincája is hosszabbra volt kurtítva mint a standard!!! És a vicces, hogy így még jobban is tetszik. Van neki kis antennája 😀 És 100 barna dobermann közül is egyből felismerem emiatt 😛 😛

Ezeket leírtam, csupán azért, hogy mellé tehessem kb ezért is érzem totál feleslegesnek kiállításokra eljárogatni, és nem adok bele semmiféle lendületet. Mert minek? 😀 Adjak ki pénzt, hogy megállapítsák a szakértők is azt amit eleve tudok, és ami nem oszt, nem szoroz… Végül úgy döntöttem, hogy két legközebb eső kiállításra elviszem, oszt téma le is van zárva. Elmegyek mert szórakozunk egyet, meg a “zenei aláfestéssel”  bosszantjuk a komoly kiállítókat.  😛 mert mi nem vagyun standardok és nem is leszünk.

😀 Mert mi különlegesek vagyunk!!!

és a fenébe a csuda nagy érdeklődését a dolgok iránt…

Ma leesett a tetőről egy kismacska. Hogy mit keres ott, azt a macska mamát kell kérdezni, ő úgy gondolta az ideális hely gyereknevelésre. Nos nem az, sorban potyognak le a kismacskák. Ezeddig mind túlélte. Ma is. Igazából nem is a macska szenvedett, hanem én.

Mert levittem ebet pisilni. Éktelen nyávogás volt az udvaron, a már “félig cica” méretű kismacska nyivákolt a lépcső tetején, az anyja a tetőn… Na felmentem, összeszedtem a macskát, fel akartam tenni, még olyan 10 centi hiányzott, nekifogott nagyon fújni és kapálózni, annyira, hogy kicsúszott a kezemből és elmenekült valahova máshova.

Na itt annyiba hagytam a mentőakciót, mert onnan nem tudtam leszedni. Jó..

Elrendeztem ebet, felhoztam, közben lejött a szomszéd, hátha tud tenni valamit a macskával. Sikerült lezavarnia onnan ahova nagy ijedtében felszaladt, de a macska valahova elrohant. Na lényeg az, hogy felhoztam a kutyát, betessékeltem a lakásba, becsuktam az ajtót és kint maradtam nézelődni mit is sikerül csinálni a cicával… Erre dilis ebem teljes erejéből nekiszökött az ajtónak, az ajtó meg teljes erejéből majdnem lefejelt engem, pár centi hiányzott, végül jól megütötte a vállamat és a kis lábujjamat.  Mindez történt természetesen azért mert ő minden áron ezeknek az akcióknak a részese akar lenni.

Hű de nagyon felment a pumpám, jól rá is förmedtem, mert időnként ez a hülye nagy ereje is az agyamra megy, de főként az idegesít, hogy egy kicsit se bírja moderálni magát.  Na de végül is jó, hogy nem törte el a lábujjkámat. Még csak az hiányzott volna.