Halló halló itt a PrezLee rádió!
😀 Nem kell megijedni, ide még nem jutottunk. De PrezLee egyre híresebb lesz. A mellékelt fotó a mindent elsöprő bizonyíték, hogy már az ilyen szőke hírességek is mint Paris Hilton a PrezLee fotójával próbálják a népszerűségűket növelni…
😀
Na ma úgy alakultak a dolgok, hogy fél hatra el kellett mennem valahova. Olyan hét óra után értem haza, majd átszaladtam egy kicsit a szomszédba és ezután vittem ebet a “délutáni” sétára. Kénytelen vagyok átszoktatni későbbi órába és meg kell elégednie a napközi “egészségügyi” kiruccanásokkal. Alig vagyunk májusba és máris kánikula van. Mi lesz még ezután!!!
Már pár napja kivittem a zöldbe, és nem volt kedve semmire. Melege volt, tűzött a nap, hát nem is csodálkoztam igazán, de kimentünk és csak annyit csinált, hogy lefeküdt és hemperikázott a fűben. Egy két kört még szaladt, majd hiába dobigáltam neki botot, tobozt, inkább ledölgött és elvolt magában. Ez meg így nem buli, ugyanis hazajöttem vele, és a lakásban lévén hűvösebb nekifogott tombolni, rombolni…
Ma már sokkal élénkebb volt. Játszott egy keveset a fűben, majd elindultunk egy kiskörre. Visszafele jövet találkoztunk egy kb. 3 hónapos westie-vel. PrezLee meglátta és azon nyomban toporzékolni kezdett. Olyan volt mint a neveletlen kisgyerek a boltba, csak neki nem cukor kellett hanem a kis westie.
Na végül sikerült meggyőznőm a gazdikat, hogy NEM bántani akarja, hanem szereti a kicsi fehér kutyákat. Elég meggyőző lehettem, mert végül PrezLee megszagolhatta a kicsit, de az nagyon félt a “hatalmas izétől” és nekifogott nyafizni. Na persze a gazdája rögtön elkapkodta. Mindegy, no comment, csak sajna ezekből lesznek majd az agyonhisztis nemnormi kis vakarékok.
Ja és PrezLeen még szájkosár is volt, mivel épp egy gyerekektől és “vérmes nagyiktól” sűrűn “lakott” zonában jöttünk el.
Néha nem tudom eldönteni, hogy ez a kutya mennyire szeret engem. Biztos, hogy nagyon, de néha olyan mint valami rémálom pasi… nem mutatja ki. Persze most lehet rám mondani, hogy hú de hisztis liba vagyok, mert ha nem mutatja ki az a baj, ha kimutatja akkor az a baj. A lényeg, hogy sehogy se jó.
PrezLeere időnként rátőr a “gazdiimádat”. Ez abban nyilvánul meg, hogy olyankor igyekszik lehetőleg a lábamra feküdni, hozzám dörgölőzni vagy legalább valamilyen szinten hozzám érni. Vagy bökdös, vagy tolakodik, vagy csak lökdösődik. De mindenképpen addig fészkelődik és ficánkol amíg észre nem veszem, hogy ő kérem jelen van. Sokszor hangos sóhajokkal is jelzi, hogy ideje lenne megsimogatnom a fejét, mert ő most jaj de nagyon szeretné.
Ahhoz képest, hogy máskor ha egy két órát hiányzok és közönyös hidegvérrel fogad amikor hazamegyek…semmi csóva, semmi hű de jó hazajöttél … igencsak meglepő az ilyen szeretet kitörése…
A tegnap ilyen hangulata volt:
A “nehogy megszökj” sorozat:
Nem vagyok normális! Ma elég sok “marhaságot” sikerült véghez vinnem… Először is egyik utcát összetévesztettem a másikkal… Ezért a “rossz” utcáról tudtam, hogy merre van, a “jó” utcáról nem tudtam… Majdnem indulok mikor véletlenül bekattan, hogy nagy utca-zavarban vagyok. Már kattintok is valami várostérképfélére amikor hú de nagyon elveszik a villanyt… Jó. Hümmögök, hogy mi is legyen… Mert oda kell érjek adott időben, de fogalmam sincs, hogy hova… És meg se tudom nézni.
Na akkor nekifogtam és telefonáltam egy barátnőnek akiről reméltem, hogy gép közelbe van. És ott volt. Kinézte és elmagyarázta kb hol keressem a helyet. Kissé viszontagságosan, megkerülve két másik negyedet még időben odaértem. Jó. Állok a kapu előtt, csengetek, semmi. Megint csengetek semmi… Végül megint telefonáltam, most már telefonszámot is kinéztek nekem a “szolgálatosék”… 😀 Végül bejutottam, elrendeztem a dolgokat és haza is bicikliztem… mikor lépek a lakásba már nekifogok és szidom is magamban a szomszéd céget… akik főznek és emiatt kajaszag terjeng a lakásba. Hogy a fene essék beléjük, megint odaégettek valamit. Ekkor kezd gyanús lenni a dolog… Na ja, a konyhából csak úgy terjeng a füst. A szag az rémes. PrezLee szerencsére a szobában aludt… Gáz elzár, jó sok ablakot kinyit,kereszthuzat akármi, egy hétig nem fog kimenni ez a szag de még tiszta szerencse, hogy nem gyúlt fel a ház :D… Nézzük mindennek a pozitív oldalát. A kis lábost eldobtam, annyira beleégett kimosni már nem lehet 😀 De jó! Legközelebb nem csak cipőt megyek vásárolni hanem valami csini kis lábost is!
De a csúcs csak ezután következett!!! Mivel nagyon meleg van kint, fokozatosan át akarom szoktatni az ebet a késöbbi sétához. De azért gondoltam ilyen tájt vigyem le pisilni. És persze megyek a pórázért … és NINCS. Bemegyek a szobába, és ott sincs, a konyhába és ott sincs. Már kezdtem dühi lenni, hogy mi a szöszt csináltam megint azzal a vacak pórázzal, vajon hova is tehettem le… ja kb negyedóra után (elég hamar mi? 😀 ) eszembe jutott, hogy hú AZ ABLAK! Hiszen megint tikötöttem az ablakot és megint a póráz volt kézügybe…
Na nem is csodálkozom ha PrezLee úgy magára “bolond” 😀 Volt kitől tanulnia… hiszen nekem se kell nagyon bediliznem már 😀 😀 😀
U.I.. a minap nyitva felejtettem a bejárati ajtót. Délután volt, csak egy percre ledöltem, és elaludtam. Na jó, ez már nem is gond… amilyen ügyesen örző-véd mostanság PrezLee, kevesen kockáztatnák meg, hogy bejöjjenek… azok meg úgyis bejönnének ajtóstól is 😀 😀
Ma csillagászati megfigelésen voltam. Egy barátnővel, de végül sörözés lett a vége és a csillagokat csak láttuk, vagy elképzeltük. Valamit elnéztem vagy elmaradt, tudja a fene… A lényeg abban van, hogy hazafele erre jöttünk, gondoltam de jó, veszem PrezLeet, és elindulunk elkísérjük egy darabig…
És igen, PrezLee mint valami kamasz rossz gyerek úgy kiviselte magát, hogy sík ideg lettem volna mire hazaérek ha útközben visszafele olyan maradék 1/4 szakaszon le nem csillapodik és jön mint egy angyal… Néha az az érzésem támad, hogy “meg kell mutassa” mennyire egy komisz fráter tud lenni…
Bosszantó, hogy minden nap megyünk sétálni, hogy tudja mit jelent a szépen, a lábhoz, tudja, hogy rém ideges leszek mikor egyszer kétszer rángat, hiszen ezt kimondottan utálom. És mégis képes minden alkalommal úgy viselkedni más előtt mint azok a kutyák akik felnőtt korukba egyszer véletlenül kerülnek pórázra… IDEGESÍT.
Jó kutya, tényleg, olyan mint egy igazi tünder. Pont amit amúgy minden szempontból “elvárok” tőle. Ugarbugra, fafejű, makacs, meg minden. De már az agyamra megy az, hogy nem akar az istennek se normálisan sétálni. Néha már abbamaradt a séta mert egyszerűen annyira felment a cukrom rá, hogy már majdnem “nem tudtam viselkedni” … Elnézek neki mindenféle szétrágott cipőt, összekoszolt ruhát, ellopott kést, tényleg bármit. Azt is, hogy nem mindig hall, vagyis alkalmi süket. De ez a ráncigálása már fáraszt.
Azt hiszem inkább frusztrál, hogy ennyire makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is rángasson és menjen a saját feje után… De nem adom fel 😀 Mire megöregszünk tuti szépen fog menni lábnál!!!
A vágott fülü dobermannok fülével (és nem csak dobermannok természetesen…) foglalkozni kell. Ihol ni van egy szép hosszú leírás, fényképekkel és jó hosszú leírásokkal, magyarázatokkal arról, hogy miként kell ezt csinálni. Angolul van a leírás, de a képek elég érthetőek.
A “Poly Foam Caulk Saver” helyett én gézt csavartam össze. Bár “baromira mázlista” voltam a PrezLee füleivel.. ugyanis neki nagyon hamar álltak, és amíg a sebek be nem gyógyultak neki nem volt kötözve egyáltalán. Utána még azt hiszem 2x volt kb 1-2 napra feltűzve, valami hasonló módon és máris hegyesek voltak a fülei. 😀
Ez így nagyon rizikós és nem ajánlott. De az történt, hogy megláttam a sebet (ami az állatorvosok szerint normális és szép volt, de naiv én véleményem na meg elfogult gazdaként a tyutyukának juj de csúnya volt) és azt mondtam, hogy azt se bánom ha lefele konyulnak a fülei de nem kínzom tovább a midennapos kötözéssel. “Megbünhödtem” eléggé, hogy levágattam a fülét attól, hogy láttam.
Persze a társadalmunk nincs szokva a vérrel, de a már akkor kissé fura kamikaze figurákat bemutató lökött ebedli nem igazán zavartatta magát… Előszeretettel aludt a fülein, vagy vakargatta, de semmi jelét nem adta annak, hogy fájna. Ráadásul sokszor úgy aludt el a kezem között, hogy jól bekenőcsöztem a fület, majd finomam elkezdtem maszirozni. És masziroztam és masziroztam… ő meg folyt ki a kezemből, aludt és ha abbahagytam még nyöszörgött is, hogy na mi lesz??? Szóval, persze nem állítom, hogy “ááá nem fáj az neki”, de valahogy az jött le, hogy nem fájhat annyira mint amennyire nekem fájdalmasnak látszik…
Ha következő életemben kutya leszek, remélem dobermannként születek meg és azt is remélem, nekem is lenyirbálják a füleimet. És lesznek szép hegyes manófüleim.