Hihetetlen mennyire rámenős fickó ez a PrezLee. Ha akar valamit akkor mese nincs, addig teszi az eszét amíg megkapja. Ha szomjas akkor képes a táljával addig zakatolni amíg észeveszem. Azt, hogy víz nélkül maradt például. Hogy néha éppen azért marad víz nélkül mert úgy gondolja, ha felborítja a tálat akkor rá figyelek az már más lapra tartozik. Aztán ha éhes újabban már nem hisztizik. Megy és kiszolgálja magát a zsákból egyenesen.
Tudom, hogy nem kéne hagynom. De annyira jól el tudok szórakozni rajta amint “rajtakapom” és ő menten tolat hátrafele az ajtó mellett, szinte nekikezd fütyülni, hogy ő nem is tudja miről van szó! Pedig csak megkérdem tőle, hogy hát te mit csinálsz… persze 5 perc múlva megint a zsáknál van csemegézni…
Ma mehetnéke volt. Nagyon. Megértem szegény fejét, ez a hét elég silányra sikeredett séta, tekergés szempontjából. Bár megvolt a napi jó órás séta, de az nem egyenlő a másfél órás dombon rohangálással, megspékelve egy kis “húzzuk a gazdit (ha le nem esik bénázása közben”) görkorizással, persze az oda vissza út izgalmaival…
Nem voltunk sehol nagyot járni csak azt hiszem 1x, a többi városi séta, pórázos és a dög meleg aszfalton. A görkorizás is elmaradt, de sebaj, pótoljuk ezután. Kissé bezavart nekünk ez a hirtelen jött irdatlan hőség, ami miatt kénytelen voltam későbbre tenni a sétákat. Ellenben később már egyéb programok voltak beszervezvezve, amiért kissé rövidültek a séták.
S akkor ma már kerge módon viselkedett. Feküdt például az íróasztalom alatt és egyhuzamban kényeskedve vinnyogott. Na ez meg olyan, hogy a legtürelmesebb kedvemben is max pár percet bírom, majd kezdjük a “hallgass”, “PrezLee hallgass!!”, “PRÉÉÉÉÉZLIIIII HAAAALLLGAAAASSS”, “ne vinnyogj”,”menj keresd meg a gumikutyát” párbeszédek. Majd a kiabálások, majd a “na most azonnal mész a helyedre és HALLGATSZ”, “na úgy” folytatás. Ami persze megint csak pár perc csendet jelent, mert PrezLee uraság rém rámenős, nem enged abból amit ő akar, és kezdi megint, sóhajtás, majd egy halk nyöszörgés, majd hangos nyávogás.
S akkor ma nem bírtam. Kicsit később akartam indulni falura, mert anyukámékkal beszéltem telefonon, ők jöttek be a városba. Gondoltam ebédre én is megjelenek. De egyszerűen nem bírtam agyilag tovább PrezLee mellett. Összepakoltam az aktáimat és el is indultam.
Hát hogy milyen örömtáncot lejtett ebkutya, azt nehéz leírni. Kiértünk, persze menet közben integettem anyukáméknak, ők is nekem, behúztam a kocsit az udvarra, miközben megnyugtattam az agitáló szomszédasszonyt, hogy tudom tudom, bementek a városba, nincs azzal semmi gond, majd kieresztettem a fúriát a kocsiból. Szinte ajtóstól rohant át a konyhán, szerencsére kinyitottam mindkét ajtót azért, majd fergeteges boldogsággal üdvözölte Győzőt.
Innen már sehol semmi, ugatnak és nézelődnek, valami nagy buli van a szomszédba, konfirmál a leányzó, így a falu egy része elszörnyülködhet majd “a jézus mária de nagy kutyákon”, persze aki még nem látta őket, és aztán főként azon, hogy nem is egy “boci”, hanem 3 van, amiből persze simán tarthatnánk disznót is (azt is hármat)… csak ki a fene ad a disznónak kutyatápot enni??? 😀 😀
Na mindegy, de ilyenkor jó “kivülállónak” lenni. Mert pusztulnak meg, hogy minket “bevándorlókat” nem érdekel a falu szája… mondják csak, kit érdekel alapon 😀
Most meg mennem kell, mert PrezLee a konyhában szedi szét a berendezést…
