Azt hittem, hogy elmúlik a kölyök kor és megleszünk szépen “öregesen” a kutyával. Most is napi szinten “vigasztalom” magam, hogy fiatal még, ajjajj rendes eb lesz belőle… néha magam se hiszem, és csak fogom a fejemet, hogy jesszus ez így fog menni (REMÉLHETŐEN) jó sokáig. Hogy néha fárasztó, nos ezt sem tagadom. De hogy mellette nem lehet unatkozni az is biztos.
Ma például megcsípett. Mindezt tette 2x. Ja a kék foltokról és karmolásokról is azt hittem “gyerekbetegségek”… de nem, napi szinten akad valami kis sérülés rajtam. Például ha nincs PrezLee akkor nem fogok nekifogni görkorival tanulni gurulni vén fejjel.. és tuti nem esek le görkorival… szóval ezért is ő a hibás.
De a csípésekre visszatérve. Az egyik kint volt a zöldben. Játszott játszott majd egyszer hirtelen kinézte, hogy na most a gazdi az ellenség. Körberohant höri morit játszva párszor, becserkészett majd hirtelen ötlettől vezérelve a karomba csípett… szerintem fogalma sincs milyen fájdalmas ez… persze hibás nem volt, hiszen játszódtunk. Én is szöktem felé, meg ugráltam el, meg mittudomén…
A második csípésért kapott egyet a fejére. Alattomosan közeledett a székhez. Először jött, simit kért, majd odébb állt, és mikor másodszor jött, az első pici fogaival jól megszorította a karomat.
Valahol azt hiszem megint komoly összetűzés lesz a vége. Ugyanis nem sokkal azután, hogy megcsípett játszódtunk egyet… és egyre jobban kezd vadulni. S olyankor azt a csodálatosan szép kis fejében meg kell ám igazítani az észt…
Néha elgondolom, hogy ha nem pöttöm korától nevelem, egy egy ilyen kirohanása lehet megijesztene… szerencsére vagy pechére neki inkább úgy járt ő velem mint a gyerekek a szüleikkel… még mindig azt a kis suta kölyökkutyát látom benne, akármekkora kajla legyen… és mikor rájön a hoppárlé, akkor ennek megfelelően helyre is rakom… nem ijedek meg tőle ahogyan lehet elvárná. Hasonló kaliberű idegen kutyától azért azt hiszem megijednék ha így vadulna mint PrezLee…
