Hónap: 2009 április

Ma elmentünk tekeregni az erdőbe majd görkorizni. Már javában róttuk a köröket, PrezLee ügyesen húzott (ha éppen volt kedve) vagy szaladt mellettem, ha nem volt. 2-3 helyi kutya megugatott, megmorgott, majd gondolom látták, hogy “ezek mégcsakazért is itt idétlenkednek de csendes bolondok” és békünket hagytak… Egy két ugatás volt felénk az elkövetkező körökben, de ez már csak a miheztartás végett… Igaz volt nálam egy kis flakon víz, amivel az acsarkodó vezérebet kicsit megloccsantottam… aham, én is a miheztartás végett. Érzem, hogy előbb utóbb “elfogadjuk” egymást… mármint ők azt, hogy én és ebem ott gurulunk meg szaladunk,  én meg, hogy néha megugatnak… és netán ha baj van akkor megjelenik valami fehér autós herceg és megment… Ahogyan első alkalommal megjelent valami kék autós, igaz nem herceg, de ez is meg akart menteni ám!!!

A helyzet fölöttébb vicces volt. Ugyanis épp a fékezés művészetét igyekeztem elsajátítani, mikor egyszer csak a kutyák nekifogtak ugatni. Namármost ha lökött ebem elindulna (nem teszi szerencsére…) akkor még gyalog is elvinne, nehogy kerekekkel a lábamon. Mindezt a fojtó lánccal …  Persze ő nem tudja, vagy teszi magát, hogy nem tudja, hogy erősebb mint én.  S akkor én viszonylag “instabil” módon igyekeztem megállni, amíg elmegy a kocsi, miközben az ebek ugattak minket, és ekkor jelent meg a megmentő. Vagyis ő volt a kocsiban. Ahelyett, hogy továbbállt volna, megállt. Szerintem azt hitte megijedtem a kutyáktól (mennyire szerencsétlenül állhattam képzelhetitek!!!) és kiszólt, hogy vigyázzak mert “rém veszélyesek”… Vigyorogtam egyet, hogy ühüm, köszi, de nincs nekem bajom a kutyákkal, csak nagyszájúak, a fékkel van inkább gondom.

Nézett. De tényleg. Nagy tágra nyílt szemekkel. Az arckifejezése valami rajzfilmbe illő teljes érthetetlenséget sugárzott… Azt hiszem rosszul esett neki, hogy hőstettét (megmentési szándékát) semmibe vettem… és nem voltam hajlandó valami igazi hercegkisasszony módján elájulni… Hiába na, későn kapcsoltam, addigra már elment. Valszeg valami más megmentésre vágyó hercegkisasszony felkutatására sietett… Ja és a kutyák tényéleg nem ettek meg… Akkor sem, és ma sem!

Hogy mi köze van ennek a dolognak a május elsejéhez? Nos ennek az égvilágon semmi de semmi köze nincs. De van annak ami most következik.

Jó 4 kör után kifáradva elindultunk hazafele. Úgy tervveztem elgurulok a Kauflandig és vásárolok ezt meg azt. És lehet amazt is. El is indultam, de akármerre akartam venni az irányt arrafele mindenhol dugó volt. Így hát értetlenül bár, de hazajöttem többszöri nekifutás után.  Ejsze nem fogok félórákat állni a sorban, és szennyezni a levegőt, inkább hazajövők és elmegyek a sarki boltba alapon…Még mindig csak hözöngtem magamban és egyszerűen nem értettem mi a fene franc ez a hatalmas tömegmegmozdulás, mintha mindenkire most jött volna rá a mehetnék!!! A boltban tudtam meg végül! Hogy holnap május elseje. A munkások ünnepe! És a sok kisi szorgos jómunkásember igyekszik valahova.

Tuttira itthon maradok. Ha borus az idő, holnap senki nem lesz az utcákon!!! REMEK. Komolyan! Imádom ezeket a tömegelvonulós hétvégeket. Ilyenkor kell igazából a “citybe” maradni…

Ez a PrezLee “rendes” neve. Mármint a hivatalos neve. Mert a rendes neve az PrezLee 😀

Vettem egy Pedométert. Gyaloglásmérő. Megláttam az interweben, és egyenesen Hong Kongból érkezett postán. Annyira “baromira olcsó” volt, hogy akár azon is csak röhögtem volna ha nem működik…De működik. Lehet, csak annyit fog tartani mint a Ledes Nyakörv… Persze Sacc/KB mér csak, valami megközelítő értékeket, de most nem is a milliméteres pontosságon van a hangsúly. Szép kis herkentyű. Azonnal magamra csatoltam és ellenőriztem. Mérni mér valamit.  Végül is figyelmeztettek, hogy há mér, csak nem nagyon pontos…

Gondoltam, hogy magamra akasztom, és elmegyek például kocogni egyet a “szokásos útvonalon”, amiről tudom mennyi. És megnézem, hogy a végén mutat e annyit vagy nagyon elszámol. Ha mutat akkor a következő kocogás alkalmával, ugyanazon az útvonalon az ebre akasztom és megnézem mit mutat. Ha megközelítőleg ugyanannyi távolságot mér rajta is, akkor működik, ha nem akkor nem…

Még nem jutottam el az igazi próbáig, mivel nem voltam kocogni. Ellenben a lakásban az ebre akasztottam és nem mér semmit rajta. Az is lehet, hogy azért mert csak jött ment, nem kocogott, nem ügetett és még csak nem is lépegetett eléggé tempósan sem. De ki fogom próbálni és elmondom mi a konklúzió!

Megrágta!  A csoda azt az okos kis fejét! Kellett volna kapjon vagy kettőt a kobakjára, de nem kapott mert már “félre volt dobva” a cipő mire megkaptam. Az történt ugyanis, hogy dolgom volt, így a helyére került. A kutya… mármint bezárva 2 órára. Mármint NEM, nem a cipő… az éppenséggel nem került a helyére. Jaj de komplikált.

A lényeg, hogy a hibás végül is én vagyok… hiszen az edzőcipőt a fürdőbe kellett volna hagynom (amióta kutya van, azóta minden cipőnek MINIMUM a fürdőbe a helye, ha nem is a polcon vagy a szekrényben!!!) , és nem a lépcsőn… ő megtalálta és unalmában edző-szandált faragott belőle… ha felvenném kilógna a lábújjam belőle, de nem fogom felvenni, hanem csak eldobni. Olyan szépen kirágott az orrából, hogy elmehetne művésznek… Ha nem felejtem el, lesznek fotók is.

Ma nem volt kedvem sétálni. Azaz volt kedvem sétálni, de a megszokott helyen nem volt, így hát elindultunk felfedező útra. Teljesen micimackósan. Lila fogalmam se volt merre fogok kilyukadni, van már pár kedvenc helyünk, ahol nagyokat lehet tekeregni, és nem tudtam merre fogok menni, erre, arra vagy amarra… Elmagyarázhatatlanul csodálatos így menni VALAHOVA. Nem lehet eltévedni, nem lehet elkésni, nem lehet nem oda érni, mert … mindig van megoldás. Most úgy döntöttem, hogy a legutoljára felfedezett mezőre megyek. Igen ám, de félúton meggondoltam és egy közbeeső helyen megálltam.

Sétáltunk egy nagyot, PrezLee megint találkozott háborgó ebekkel, megszagolták egymást, kicsit megmorogták az úrfit, lehet meg is csípték az oldalát, meghörögték az tutti, de végül békés szaglászás lett a vége… Még csak annyria se jutott a dolog, hogy kimutassa a fogait. Azt még nem értem, hogy “végső elkeseredésében” harcol-e, vagy mikor nagyon “felviszik a cukrát”… mert láttam már ilyent is olyant is… Igaz, ez a hétvégén…

Már már indultunk hazafele mikor egyszerűen megálltam és elkezdtem nézelődni. Csak úgy, mondom teljesen Micimackós volt a hangulatom… nem tudtam mit nézek, mert mindenféle rondaságot is láttam, de valahol nem azt néztem.  És egyszer csak megláttam… Kinyílt az addig pihenő nézéssel nézelődő szemem jó nagyra, mert mintha megálmodtam volna ezt a helyet… Ott volt. Elindultam, megnéztem, körbejártam és azt mondtam AHA. Okos dolog azt mondani, hogy AHA, és főként ez is nagyon Micimackósan hangzik ezen körülmények között.

S visszacammogtunk ebemmel a kocsiig. Beültünk és visszaautóztunk ezen csodás helyig… Leparkoltam a kocsit, felöltöztetem a kutyát a csodás piros hámjába (megjegyzem jól ki kellett engednem amióta rajta volt..), felvettem a görkorcsolyát és jó fél órát “gyakoroltunk”… megy ez nekünk mint a nagyoknak! Úgy biza… kezdetben PrezLee vagy kétszer megpróbált átvágni elöttem, de pechére, sebességben voltam, és kissé térdel nekimentem az odalának. Hamar rájött, hogy hülyeség amit csinál, és inkább maradjon azon az oldalon.Aztán tanultunk “húzni”… ment is, csak épp az egyik irányba, és a másik fontos dolgot, az “állsz”-t! Na meg én tanultam fékezni, mert az eléggé gyatrán megy… Végül minden alkaommal sikerült megállni, hol PrezLeebe kapaszkodtam, hol a járdaszegékynek ütközve, és vagy kétszer megpróbáltam a féket is haszálni, de az már mintha kevesebb sikerrel járt volna… Na… hát hihetetlenül örvendtem, hogy felfedeztem ezt az utat… ide délutánonként bármikor kiruccanhatunk egy jó nagyot görkörizni!!!