😀 Ma csúful otthagytam az úrfit. Az történt, hogy… elindultunk tekeregni egyet. Vettem benzint majd a benzinkutútól kifele jövet láttunk egy aranyos fekete kisdobit sétálni az utcán… Erre PrezLee bekergült, és végignyafogta a további utat. Kiértünk a zöldbe, és olyan helyet kerestem, ahol legyen valamennyi aszfalt, hogy tudjak görkorizni, de ne legyen forgalom… Amolyan kerestem a lehetetlent, de végül valamit találtam. Igaz nem valami fényes hely, az aszfalt is tele van gödrökkel meg kavicsokkal, de kezdetnek az én sebességemmel még ez is jó lesz, mert oly turbó módon haladok, hogy van időm az igencsak sűrűn elhelyezkedő gödröket és kavicsokat is kerülgetni…
PrezLee rohant mint a veszedelem, de aránylag megtartotta a biztos távolságot, nem ment el “messze a francba”… a hosszú póráz azért rajta volt hagyva… Egyszer hasznát vettem, mert jött egy kocsi, magamhoz hívtam, jött is valami másfél méterig majd el akart szökkenni… de ott volt a “madzag”, hát meg tudtam fogni.
Sakkor… megeredt az eső, de ez még nem elég ok arra, hogy tevékenységünket abbahagyjuk… ő a veszett rohanást, én a “teszem magam, hogy görkorizok”-ot. Néha elüvöltöttem magam, hogy mész innen, mert a dinnye kutya tiszta erőből készült nekem jönni… Egyszer sikerült, pechére észrevettem miben sántikál és nem tudott leverni a lábamról… Ja el is felejtettem, hogy mikor felhúztam a görkorcsolyát a lábamra, negyed órát veszekedtem vele, hogy ne egye meg a kerekeket, meg a lábamról se próbálja leszedni… Végül beletörődött, hogy igencsak a gurulókon akarok csámpázni és abbahagyta…
Szóval ott tartottam, hogy a szemerkélő esőben a cipőket kesztyűként a kezemre húzva (gondoltam, ha esek, nem horzsolom fel annyira a kezemet :D) teszem magam, hogy görkorizok (közben ugye lépegetek meg gurulok a divájszon), kutyám fergetegesen rohangál jobbról balra, balról jobbra, néha felém, majd ismét el, amikor megjelennek valami kóbor kutyák.
Hmmm ez elég fura helyzet volt így, mert a domb oldalán jelentek meg, én az úton a görkorikkal a lébamon, PrezLee is a domb oldalán feléjük igyekezett… Namármost a nagy “barátkozási” hevében, ha elmegy a “francba” a kutyák után akkor … hát rossz lett volna.
Kaptam valami lépcsőket, lehántottam a görkorcsolyákat a lábamról, fel a cipőt és hívtam ebedlit.. aha, persze jaaaaa na hogyisne… Esze ágában se volt jönni… Azt hiszem egyszer úgy felém nézett, de valami olyasmi tekintettel, hogy “nekem tetszik zongorázni?? HEEEHHH???” majd tovább szórakozott a kutyákkal.
Na ekkor felfortyant bennem valami, de juj de nagyon. Szétnéztem… s azt mondtam hogy ennél biztonságosabb hely arra, hogy “otthagyjam” aligha lesz… és időpont is… elvégre az esőben rajtam kívül egyetlen hülye se tartózkodott arrafelé… S elindultam vissza a kocsi fele. Néha még rikkantottam egyet, hogy “Preeeeheezliiiii”, gondolván, hátha érzékeli hogy távolodom, de semmi válasz. A fortyogásból már kezdett dühöngés lenni, mert elértem a kocsit is… és persze a kutya rémesen messze maradt el… Bepakoltam a görkorikat a kocsiba, majd azt mondtam NEM. Hát nem fogok utána menni. Jön az majd ha eszébe jut… És beültem a kocsiba. És azt mondtam magamban, hogy elszámolok 200 ig… utána megyek és kiverem a nagy hisztit ha addig nem jött.. Magamba tovább fortyogtam… 500-ig számolok!!! NEM megyek utána.
És nekifogtam… 1,2,3 szépen lassan nyugodtan. De nem bírtam. Azt mondtam, hogy ez így nem fog menni… Fogtam magam, beindítottam a kocsit, és szándékoztam kicsit arrébb menni, majd valami bokor mögül figyelni, ha már megijesztem ebet akkor legyen még nagyobb az ijedtsége, nem csak amolyan lightos. És amint fordítom meg a kocsit hát.. megjelent a távolba, úgy rohant mint akit kergetnek… 😀 Na de itt gonosz voltam.. mert nem álltam meg… hanem tovább mentem, hadd rohanjon és nyüsszögjön ha egyszer rossz volt… Valami 100 métert mentem még, megálltam és kinyitottam a kocsi hátsó ajtaját.. a “helyedre” parancsot már csak suttognom kellett, csak úgy bepattant a kocsiba….
Ez volt a mai napi “na azért mondom kisöcsi”…
