Hónap: 2009 február

Kaptam pár tippet arra, hogyan szoktathatom le bolond ebement a kergeségről… Hosszú pórázzal vagy zárító kötéllel és rengeteg gyakorlással persze…Bár annyi meglepetést tud okozni őkegyelme, még az sem kizárt, hogy egy két alkalom után megérti miről is kornyikálok… Ahogyan megértette a gyere ide-t…

Persze az egész nagy oktatás, feltételezi, hogy valszeg megint kirángatja a vállam a helyéről. Már egy ideje a kutya a bal oldalamon jön, ellenben a pórázt a jobb kezembe tartom, mert a visszahúzásnál néha még sajog a vállam…De sokat javult azért.

Azért előre szórakozok magamban, hogy agyatlankámnak mennyire nem fog tetszeni, hogy kiszállunk a kocsiból, és ahelyett, hogy elkezdhetne veszettül rohanni és felfedezni a környéket, meg kell elégedjen a mittomén 10-20 méterrel amennyire az istráng engedi 😀 Tutira nekifog és hörimorit játszik, meg mindenképpen meg fog próbálni kiszabadulni a rabságból. Ezért azt hiszem egy szemet kiszedek a szöges nyakörvéből, nehogy ki tudja húzni a fejét…
Érdekes, hogy például itthon, az udvarra lemehetünk, mert nem akar elszaladni, a háromszögbe mehetünk, ott se akar elszaladni “nagyobb körökre”, anyuméknál falun is “normális” távolságokat tart be… ez a viselkedése idegen helyen jelentkezik, vagyis ott ahol még soha nem járt… De erről is leszokunk mi a frász…

Valami ehhez hasonló volt a ma délutáni séta (a pénteki… mert kicsit holnap lett, mire mindent befejeztem) De négy óra tájt a kis “vekker” szinte percre pontosan jelzi, hogy neki már nagyon mehetnéke van és ha nem hagyom abba a melót akkor úgyse hagy dolgozni… Na meg egy kis mozgás mindenkinek kell…

Ma az utcán igaz, hogy pancs volt, meg caplatni kellett mindenfele a hónak becézett sáros akármiben, de végül a “háromszögünkben” firss hó várt minket. Egy jó nagyot ugráltunk, a sarkon álló rendőr örömére… szerintem marhára jól röhögött magába, de végül is szórakoztató amint a kutya eszeveszetten rohan a hóban. Körbe mint a kergebirka, majd cikázva és néha néha fejre esve… Mert PrezLee annyira heves, hogy még erre is képes. Talán ez lett volna a “Hóóhóóhóó”  a dolgoknak… mármint ahogy élvezi a havat. Kár, hogy ilyenkor nincs egy kis divájsz amivel lehessen lefilmezni, mert egyszerűen elragadó a lendülete..

Aztán következett a “hoooooo!” Mármint úgy ahogyan a lovaknak szokták mondani, hogy álljon már le… főleg akkor amikor nagy örömében elkezdett megint höri-morit játszani és tessék kérem a kabátom ujjára új “zsebet” varázsolt. Vagyis sikerült kicsit kiszakítania… hát igen, lehet, hogy ez volt a Péntek 13 átka :P. Na mindegy, most már ez van, végül is varrok rá majd valamit… nem másért de ha most idegbajt kapok… akkor se forr be a kabátom. Ja és ez volt a hoppá!!!

Még egy adagot futkosott, volt egy kis fegyelmező, merthogy a hóba is le kell feküdni, kissé figyelmetlenke volt, de végül csak végrehajtotta a parancsokat majd hazajöttünk mert már kezdtem vacogni.

Hát PrezLee nem normális. A fene tudja, hogy sikerült, de ennek az ebnek olyan önbizalma van, hogy az már túlzás :))) Nem kell a szomszédba menjen… Se kutyákkal se emberekkel nem bizalmatlan, sőt, az emberekkel kimondottan kedves… A kutyákkal meg rém merész… Azt hiszem amíg valamelyik jól meg nem döngeti… De eddig pár idegen kutyával találkozott és érdekes módon úgy feszített, hogy majd szétpattant,  a másiknak meg elment a kedve bakalódni ettől a “fess” legénytől… Pedig tapasztalt, falusi kutya volt… DE akkora mellénnyel amivel PrezLee áll neki ismerkedni… hát nem akármilyen falusi legény fog neki kötekedni vele… PrezLee meg nem kezdi a verekedést… de folytatni folytatja  ha kötekednek vele. Mondjuk ezt nagyon szeretem a viselkedésében. Eddig egyetlen egyszer sem kezdeményezett verekedést, de minden alkalommal kiállt az “igaza” érdekében, legyen akármekkora az ellenfele. Aztán, hogy ki győzött az már mellékes, mert ha a másik volt erősebb akkor még azt is elfogadta valamennyire…

Csak bolond még na… kirándulni ha viszem akkor szélvészt játszik. És elmegy a francba, majd időnként csekkolja mi van velem, és megint elmegy… Remélem ez is csak amolyan időszakos probléma.. mint a behívás ami volt (és most már szerencsére múlik el)… Igaz, ezért kétszer kapott a fejére, mikor túlzásba vitte a dolgokat. Aztán megtanulta, hogy “gyere ide” esetén lehet tenni a hülyét úgy pár percig… de aztán jobb ha nem, mert gazdinak hallszik a hangján, hogy turázodik fel, na és annak nem lesz jó vége. Persze még feszengeti néha a képzeletbeli húrokat, de hát ez még bőven belefér… ellenben már nem “esek kétségbe”, ezt biztosan fogja tudni… majd egy nap persze.

Észrevettem, hogy a behívás esetén a legnehezebb az első. Tegyem fel kirándulunk, rohanhat amerre a szeme lát, és amikor először hozzám hívom, na akkor minden féle egyéb tevékenysége eszébe jut… megszagolni a nem létező bokrot, lepisilni az egyetlen fűszálat, a levegőbe szagolni, hirtelen észrevenni valamit a távolba és elindulni felé, majd észrevenni, hogy ááá nem is ott van… szóval látszik rajta, hogy mindent megtesz csak nagyon foglaltnak látszodjon mikor hívom… De a az első behívás esetén sikerül elhitetnem vele, hogy ez “komoly”, akkor odajön. Na ilyenkor szoktam jól megdícsérni, hatalmas simi és “szabad”. Ezután másodszor, harmadszor akárhányszor boldogan jön…

Ma is akartam menni vele az erdőre, de délutánra lehullott egy adag hó. Már a garázs fele mentem felszerelkezve, mikor egyszeriben úgy éreztem, hogy én biza ki nem veszem ma a kocsit a garázsból és ráadásul a pisilésen kívül a kutyát is viszem haza, megyek én is haza. Annyira nem volt kedvem ebbe a pancsba járkálni, meg végül is PrezLee se kedvelte az egész nedves hó dolgot.

Még volt egy pár dolog amiről irni szerettem volna, de ezen a héten is eszeveszett tempóba folyt a munka… nem jutott időm végiggondolni a történéseket.  Hétvégén csak bepótolom…