Hónap: 2009 január

Felfegyverkezve indultam a délutáni sétára. Jutalomfalatokkal persze…Volt sonka is meg sajt is, hátha valamelyik erősebben fog tetszeni neki és jobban reagál.

Borsózott a hátam, de vissza kellett mennem oda, elengednem ebedlit és megpróbáljam a behívást. Az utcára való kirohanás minden rizikójával. Mert az se megoldás, hogy állandóan madzagon tartsam, és kivigyem a világ végére, ahol biztos nincs senki hetedhét határon is túl, és ott engedjem csak el, mert ökegyelme nem képes megtanulni egy parancsot.

Kissé tartottam attól,  hogy tenni fogja az eszét és nem fog akarni jönni, de végül is őt semmiféle rossz nem érte amikor hozzám jött csupán ha én kellett utána mennem…

Hát öröm volt nézni, mert a kutya a behívásra engedelmeskedett. Egyszer kétszer tette picit a süketet, de végül is egy kis időeltolódással (fél perc, perc) csak elindult felém. Eszébe se jutott elszaladni vagy megijedni, aminek fölöttébb örvendtem. Mert nem akarok én se ijedőset se félőset nevelni belőle, csupáncsak azt kell megértse, hogy a gyere ide az kötelező, és nem fakultatív, meg játék sem!

A medve azonban várat még magára… mert ezután rengeteget kell gyakorolni amíg biztosra megjegyzi, és még ezek után is lehet számítani olyanra, hogy egyszer csak valami mégis érdekesebb mint hozzám jönni…

Közeleg a tavasz amúgy 😀 ! Ma reggel is felesleges volt a kesztyű (5 óra után valamivel) és délután már nem is vittem magammal!!

Chevalidonak már sikerült lefotóznia:

Ma PrezLee uraság nagyon közel állt a teljes meggyilkoláshoz. Kapott is a fejére rendesen, két adagot is. Nagyon kihozott a sodromból méghozzá mindezt sikerült neki elintéznie hajnali 5 óra 20 perckor… amikor az ember még jóformán alszik!!! Na de lássuk csak mi is történt…. Reggel, elindultunk, meglepően kellemes volt kint. Sőt kimondottan meleg. Az ember csak úgy dudorászott volna ha eszébe jutott volna, hogy dudorászni jó… de nekem nem jutott eszembe.

“Sajtoztunk”, PrezLee mint egy tünemény hajtja végre a feladatokat, hasra vágja magát fekszik-re, visszaül, szóval nem, hogy elégedett vagyok vele, de ez már túlzás 😀 (egy kedvenctől ilyen hasra vágásokat nem szoktam elvárni …), de ha ő ilyen lelkesedéssel végzi hát nem fogom leállítani!

Egészen elégedetten caplatunk. A háromszögbe elengedtem, itt nekifogott rohanni mint a veszett, és még mindig nincs semmi baj. Az csak akkor kezdődik, amikor a másik oldalon megjelenik egy néni egy kutyával… na mert ekkor kezdődött az, hogy PrezLee oda akart menni. A szép szó nem használt, átszaladt az úton. Még szerencse, hogy az autók nem jártak abban az órában csak hébe-hóba. És nemhogy átszalad, de utána is cicázik velem!!! Kezdetben normálisan hívtam, majd egyre mérgesebb lettem… tudom, hogy nem lett volna szabad, de ki bír higgadt maradni, mikor őkegyelme mint egy idióta, röhögő fejjel cikázik le a járdáról, fel a járdára, majd szökken, és közben jön még egy autó is, és esze ágában sincs se megállni, se hozzám jönni… Na azt nézze meg az ember milyen ideges lettem én!!! Peche volt egy fának, mert épp utamba került és jó nagyot rúgtam egyet belé… pedig az nem is volt hibás… Iszonyatos ez a tehetetlenség érzése… mert nem a rohangálással van baj, hanem azzal, hogy a kis hülye nem érti, VESZÉLYES amit művel.

Aztán egyszer csak elkaptam, de ekkor nagyon megruháztam… és még ő jött az erdő felől… hogy mégis mit képzelek.  Elkezdett vicsorogni erre még kapott kettőt a fejére. Abbahagyta azon perc. Hazáig a mintakutya volt…. azt hiszem életében először hunyászkodott meg úgy igazán… és most volt az az pillanat, amikor nem akart mindenáron előttem menni, hanem beérte azzal, hogy én vezetem a “bandát” és ő jövöget mellettem, kvázi félig mögöttem s nem előre törekszik…

Hú de iszonyatosan mérges voltam! Hát ilyen nincs… Sajt ide, sajt oda, ha a “Gyere ide” parancsot nem vési nagyon keményen az agyába akkor nem leszünk jó barátok. Ugyan biza nem szeretném állandó jelleggel pórázon vinni, azt már egyenesen szomorú nézni is!!!

PrezLee imád mindenben részt venni. Persze ez amolyan általános dobermannos vonás, mások is mondták a saját kutyájukról, ráadásul Tedi is akkor volt boldog ha az események részese lehetett.  PrezLee aránylag megszokta a napi “iramot”, vagyis, hogy délelött aludnia kell a fütőtest mellett, délben rövid szünet, ilyenkor van egy kis “felfordulás”, lehet örvendeni, meg egy két gyakorlat is elvégzésre kerülhet, labdázás is történhet, vagy bármi ami éppen kialakul, majd ismét egy nyugis időszak következik.

Időközben vannak megszakítások is… mert az, hogy fél méternyire fekszik tőlem néha nem elég. Olyankor bemászik az asztal alá, lehetőleg megbökdösi egyszer kétszer a számítógépet, a székemet eltolja, nyöszörög egyet majd lefekszik szorosan a lábam mellé. Olykor meg ilyenre sikeredik a fészkelődése 😀

Hát nem egy rendes kis segítség?