Hónap: 2008 július

A hétvégére nem alakult semmi kiruccanás a városból, így megejtettük a már régóta esedékes találkozást Rékával és Zsolttal. Már legalább három hete szó volt róla, hogy ejsze ideje lenne leülni egy két sör mellé, de mindig másképp alakult. Most végre ez is megtörtént. Ezer esztendeje nem láttam őket, a kislányukat meg csak pár napos korában!  Amolyan véletlenszerű kutya-baba találkozó alakult ki ismét.

Mi valamivel hamarabb értünk oda, és bár tudtam, hogy abba a vendéglő-kocsmába lehet vinni kutyát a teraszra (már voltunk ott más kutyájával), mégis úgy tartottam illedelmesnek, hogy előbb megkérdezzük. így is történt. Tibi előre ment, én PrezLeevel megálltam az utcán és vártuk az “ítéletet”… ami kis fintorszerűséggel végül is “igen” volt. Letelepedtünk egy sarok asztalnál, majd mikor láttam, hogy a pincérnő oda és vissza van PrezLeeert, megsimogatta meg tutujgatta, vettem a bátorságot és kértem neki egy kis vizet. Kapott is. De ezután fogok vinni magammal valami ivásra alkalmatos tálikot és egy flakonba vizet is, mert egyszerűbb… itt nem voltak felkészülve arra, hogy egy kutyának adjanak vizet…de végül találtak valamit és PrezLee mint a szomjhalál szélén álló bekebelezte az egészet.

Nagyon szépen megköszöntük, majd elnyúlt az asztal alatt, mint egy rendes kocsmázós eb.

Miután megérkeztek végig nyugisan ült az asztal alatt egy ideig, majd megunta. Voltunk egyet pisilni is, még egy kicsit ült, majd kissé nyugtalankodott, felmászott a padra mellém, rágcsálta a pórázát, de egyáltalán nem volt komoly “helytelenkedés”.

A sörözés után felcammogtunk egy ismerősig, valami papírokat elvenni. Itt nem igazán vannak oda ás vissza az állatokért a lakásban, bár az állatokat szeretik, és mivel csak pár percet kellett várakozni nem mentünk be. Mert az egy dolog, hogy én szeretem, de hát nem akarom én senkire se rákényszeríteni a kutyámat. Nem meghívott vendégek voltunk speciel említéssel, hogy hozzátok a kutyát is, véletlenül alakult így.

Visszafele jövet kettesben várakoztunk az üzlet előtt, az üzletes bácsi meg kijött megnézni a kutyát. Ebből a boltból szoktunk vásárolni rendszeresen, a bácsi meg ismer… No ezután semmi említésre méltó nem történt, hazajöttünk.

A szabad parancsot úgy gondoltam, hogy kajára vonatkozzon… vagyis a.) tudjam normálisan odatenni neki az ételt, várjon türelmesen és ne döntsön fel, b.) majd alapja legyen a földön talált ételek otthagyásának… erre tegnap… a párom adott neki friss vizet. Közben még tett vett a konyhába, a kutyáról kissé megfeledkezett. Az egy ideig tűrte, tűrte, várt majd egy két vakkantással felhívta magára a figyelmet… nézi nézi mi baja lehet… ül, hogy már reszket bele, nem moccan a konyhából, topog és nem érti… “vizet adtam… enni nemrég evett, pisilni volt len 5 perce, mi baja lehet ennek a kutyának??? ” -valahogy így filozofált magába, majd nagy nehezen eszébe jutott, hogy megnézze biztos ami biztos, lehet elfogyott az egész vize: erre csoda… a kutya még csak meg se érintette a vizestálat, azért toporzékolt mert nem kapott engedélyt a víz ivásra :O a furi csak az, hogy a vízre nem szoktuk alkalmazni a “szabad”ot… csak a kajára, azt elég türelmesen megvárja amíg a földre teszem a tálat, ezután meg nem szoktam várakoztatni a vízivással… ihat azonnal. A kajával kell csak megvárja amíg azt mondom szabad…

Mindenben részt akar venni amit csinálok… ha a ruhákat rendezem a szekrénybe ott van, majd időnként (de csak hogy segítsen) elrohan egy egy darabbal… két lehetőség van… rohanok utána, akkor mókának veszi, nem rohanok utána akkor zsákmánynak és “megöli”. Ha porszívózok akkor ott csetlik botlik mellettem, még jó, hogy nem miniatűr zsebkutya, még beszippantaná a porszívó! A mosogatáskor leül és tágra meredt szemekkel néz… majd a tálkájában levő maradék vizet felborítja… ha főzök valamit akkor előbb az edények között akar turkálni majd megint leül és minden mozdulatomat lesi, hogy nem-e pottyan neki is valami mennyei manna… Ha pottyan akkor még vár, ha nem sokszor követelőzik egy sort, ha akkor se kap helyrevonul, de azért látszik rajta, meg van sértődve…

Ma tököt rántottam ki… hát mondanom se kell az orra és a feje csupa liszt volt… kezdett hasonlítani egy barna alapon fehér pöttyös dalmátra.

A legjobb barátnőmnek pár hónapos a kisfia. Már ezer éve nem találkoztunk, ő ugye egy ideje babázott, én dolgoztam meg kutyáztam, nem jöttek össze a dolgok. De már mióta megvan a kutya beszéltük, hogy kéne rendezzünk közös sétát. Persze a fia még kicsike, hogy szokja a kutyákat, de azért a kutyának se árt ha lát közelről egy élő, izgő mozgó kisembert… Erre meglepetés.. mert két kocsis baba jelent meg a “randin”. Persze az egész találka nagyon óvatosan kezdődőt, hiszen én se volt honnan tudjam, hogyan fogja lereagálni a kutya a két kocsiba ülő és gügyögő apróságot… Az első percekben is nagyon rendesen viselkedett, jó nagyot csóvált a fenekén, de nem szökdösött és a felnőtteket sem akarta agyonszeretni … majd elindultunk, babakocsi balról, babakocsi jobbról, középen PrezLee pórázon és még csak meg se akarta szagolni a piciket. Nézte őket, de úgy mint aki ezek mellett nőtt fel…

Kicsit felbátorodtunk mindannyian, előszedtem a rózsaszín majmot (direkt vittem magammal) és nekifogtunk játszani a kutyával. Vagyis dobtam neki a játékot, ő hozta vissza. Egyszer sem akart odamenni a picikhez, szaglászni vagy komolyabban érdeklődni. Visszahozta egy párszor a majmot, majd egy rövidet játszott egy kutyával, megint visszakerült a kocsi mellé, majd lefeküdt eléjük. Igazából nem attól féltem, hogy letámadná, vagy zsákmányként kezelné a piciket, hanem attól, hogy megpróbálná szokása szerint azokat is hevesen üdvözölni… és azért azokkal a mancsokkal… meg a hegyes fogakkal juj…

Mindenesetre megbeszéltük, hogy még többször fogunk találkozni. Úgy látszik jót tett a szomszéd gyerekek hangoskodása, mert amikor az egyik kis ember nekifogott sírni még csak fel se kapta a fejét az erős hangra.

A babás séta után mi egy kicsit tovább mentünk, ahol előjött a kis ördög is, sajnos már nem voltak más kutyák arra, így engem szemelt ki “áldozatul”… mindenesetre elől hátul, nyakig sáros lettem.

Kissé néztek az emberek az utcán 😀 de hát most ez van, jó hogy van mosógép…

Ellenben aminek örvendek, hogy a behívás egyelőre csak félig működik, de legalább félig! És megtörtént az is, hogy elmentek emberek mellettünk, és nem akart mindegyikhez odarohanni és lehetőleg szájon nyalni vagy legalább icipicit felugrálni… Mentek el kocogók is, igaz olyankor a rettenetes rózsaszínnel csipogtattam egy nagyot majd játékra hívtam, hogy eltereljem róla a figyelmét, és sikeres volt az akcióm, csak úgy toporgott, hogy adjam oda a majmot.

Aztán dobáltam neki egy párszor, de egy idő után megunta 😀 ekkor meg szaladhattam én utána. PrezLee meg utánam, és bár én kikerültem a pocsolyákat őkegyelme teljes gőzzel átvágtatott rajta. A vicces az volt, hogy a sár inkább rajtam látszott, ő még itt ott bemászott a fűbe és alig volt koszos… röhöghetett a negyed város rajtam, vagy csodálkozhatott.

Sajnos a tündér oldalárol nem készült fotó… a fotógépet itthon hagytam, minden akkum üres volt és az első adag se telt fel. De készítettem fotót a nadrágomról, hogy megmaradjon mennyire összesározott…

Igazán ahhoz képest, hogy a konyha bútorunk olyan, hogy nincs ajtaja, így sikeredett, közben annyira megtetszett, hogy nem is akartam neki, hogy legyen. Ráadásul nem igazán van hely a konyhába nyitogatni az ajtókat. Annyira megszoktam, hogy csak lenyúlok és minden ott van a polcon, hogy már kimondottan idegesítene ajtókat nyitogatni.

Volt is nekem dilémám elég, mi legyen a szekrénnyel, hogyan legyen hiszen a kiskutya biztos fog turkálni… szóval a szekrényhez képest én azt mondom, hogy rém rendes az eb, csak néha szagol bele egy egy edénybe, azt hiszem levert valami fedőt már régebben és azóta nem nagyon barátkozik a szekrénybe levő dolgokkal. Csak néha néha néz szét hogy mi van ott.

Nos van ott liszt, rizs, spagetti, cukor, és egyéb nem romlandó élelmiszer. Na és ott van az egyik sarokban az olaj… Tegnap előtt meg merek esküdni, hogy két üveg volt… tegnapra nem találtam csak egyet. Nem filozofáltam sokat, hiszen ha elfogyott biztos ki lett dobva az üveg. A fene se tartja számon, hogy az épp megkezdett olajos üvegbe épp mennyi olaj van. Kibontottam a másikat.

Igen ám de a tegnap sütöttem valami sajtos gombócokat… és keresem az olajat. Amit tegnap előtt bontottam ki. Na nincs az sem… Mondom a páromnak: te, most hülyén fog hangzani de nem láttad véletlenül az olajos üveget??? És ő sem látta.  Senki nem látta… a bűnös itt szuszog a házba! Ha nem én, ha nem ő akkor egyszerű tippelni, hogy kicsoda lehetett!

Jó, ok, de akkor hol az olaj… mert azért akármekkora legyen a lakás, egy háromnegyedig tele olajos flakonnak, ha kiömlik mégiscsak nyoma van! És kérem nincs. Minden szobát végigjárok, netán tegnap óta nem jártunk arra (mese), megnézem a sarkokat, sehol se a flakon se az olaj. Azért mégiscsak furcsa. Végül eszembe jut megnézni a konyhaszekrény alatt … és természetesen ott volt. Mindkét olajos flakon. Egyik félig tele, másik háromnegyedig. Sértetlenül. Ma is gondolkoztam, hogy mégis hogy került oda… mert PrezLee imádja a flakonokat… hogy mégsem játszadozott el velük olajat fröcskölve a konyhába mindenfele??? Na nem tudom, de nagyon jó, hogy így történt 😀