Hónap: 2008 július

Eszembe jutott a Kolozsvári park. Nagyon szép hely, most már egy kicsit kicsinek tűnik, és nagyon elszomorodtam amikor a helyi vezetők egy totál hülye tervel álltak elő: a filharmoniának építeni oda székhelyet. A park kb felét tönkretették volna. Most egyelőre nem kaptak meg valami engedélyeket, minden leállt. Na meg az emberek is tiltakoztak. Remélem megjön az eszük. És milyen szomorú, hogy a parkba kutyával nem lehet bemenni. Pedig van ott egy jó rész ahol nincsenek betonozott járdák, jó nagy terület, ahol ösvények alakultak ki az évek folyamán. Régebben oda jártunk a kutyákkal, és érdekes módón az embereket se zavarta, mert oda alig alig ment be valaki. A másik kutyám rengeteget játszott ott, kialakult egy kis csapat kutyás, a kutyák is jól elvoltak, nem bakalodtak, verekedtek.

:O Na megvolt az első ki az erősebb és ki az akinek a szava a végleges című első összecsapás az úrfival.  Az történt ugyanis, hogy a drágaság lehúzott egy nagy üstöt amibe valami kutyakaja volt főzve a másik kutyának. Szerencsére ez üresen volt, de neki gondolom nagyon ízlett a nyalakodás. Miután nem jött be kicsivel több ideig mint szokott, hát kimentem nézzem meg mit tevékenykedik… Félig az üstbe volt, olyan nagy munkálatok közepette, hogy észre se vette a jelenlétem. Hívásra nem reagált, hagyni nem akartam, így “odaosontam” (nem volt szükség úgyse vette észre, hogy megyek, majd egy kicsit megcibáltam a grabancát, megfogtam a nyakörvét és mondtam, hogy befele induljon. Erre nekifogott “harcolni”, morgott és kapott a kezem után.

Na én se voltam rest, még jobban megcibáltam a nyakán a bőrt, előszedtem a nagyon haragos énemet és megszidtam, majd bejöttünk és azonnal a helyére parancsoltam. Maradt is egy keveset, majd elindult a lakásba mintha mi sem történt volna… de azért történt mert az első “mész a helyedre” után futólépésben indult vissza…Megpróbálta vagy 4-5x a “megyek játszani”-t majd beletörődött  a “keserves” sorsába és a helyén maradt, de olyan nem igazán panaszosan, inkább méltatlankodva nyafogott még egy sort…De mivel látta, hogy nincs kivel, hát inkább elaludt “mérgébe”

Sajnos a fotógépet az irodába kellett hagynom, így ma egy két érdekességről lemaradtunk. Az egyik délelőtt volt, amikor pár percet önként olyan vigyázzba vágta magát, hogy gyönyörűség volt nézni. Egy macska sétált át az udvaron, és gondolom azért mert már látott ilyen állatot amelyik nem ijedt meg tőle, hanem egy kicsit ráfújt amikor kellemetlenkedett neki, megállt és nézte. Én a házba voltam, de az ajtón keresztül lestem a jelenetet. Figyelte a cicát a cica figyelte őt, az nem szaladt el, csak egy kicsit volt megijedve. Kissé féltem, hogy nekifog és odarohan, oszt majd kap egy istenes macsekpofont, de nem ez történt. A sok figyelés után, amikor is remek “standard” képet lehetett volna készíteni róla ugrott egyet, ugatott egyet majd szép lassan közelebb lépett, ott vágta vigyázzba magát. Vicces volt nézni, de nem tartott sokáig mert a cica gondolt egyet és csak beszaladt az autó alá.

Ma megpróbáltam dolgozni is valamit, nem igazán ment. Először még egy csomó mindent fel kell pakolnom a gépre… mert ugye egy halom kicsi eszköz hiányzik ahhoz, hogy minden menjen mint otthon. Na de sebaj, elvoltam, eltelt a mai nap is. Főzőcskéztem, méghozzá finom zöldborsó főzeléket, csirkehússal, és a végén jutott eszembe, hogy egy alapanyagot kifelejtettem belőle: a hagymát!!! Mindegy, így is nagyon finomra sikerült.

Amikor a húst daraboltam fel játszódtunk PrezLeevel…A “szabad”-ot. Mert bár nem igazán tanítás még ez, hiszen még pindurka, de azért fontos, hogy szépen lassan beidegződjőn a fejébe, hogy ne egyen meg mindent össze vissza amit talál… és valahogy úgy gondolom, hogy ezt nem elég később elkezdeni.

Mivel imádja a hasát, imádja ha megdicsérem… egészen egyszerűen ment első két falatkánál kicsit megtartottam a nyakörvét, és hagytam pár másodpercet mielőtt elvehette a húscafatot… a többinél meg türelmesen várta amíg mondom, hogy szabad. Szenzációs ahogyan dicséretre felfogja a dolgokat… Ellenben a tiltásra kicsit makacsabbul reagál. Például az ágyra való felmászás ugye tiltáson alapszik… nem szabad az ágyra mászni. És itt mintha süket fülekre találnák… Még csak azért is próbálkozik, igaz nem aludni akar az ágyon, csak felmászni mert azt hiszem egy jó játéknak tűnik neki.  😀 Meghiszem, ugyanis minden alkalommal, hogy az ágyra mászik valaki “foglalkozik” vele… még ha szidja is mit számit az. A lényeg a számára hogy a figyelmet magára irányította.

Délután mikor már nem volt az a dög meleg elvittük a “csordát” sétálni. A csorda ugyanis áll 3 kecskéből, a farkaskutyából, PrezLeeből és jelen esetben édesapám, tesóm és én zártuk a sort.  A csapat kezdetben nehézségekkel küszködött, mert a kecskék minduntalan vissza akartak fordulni… biztonságosabb az istállóba gondolták, de nagy nehezen elindultak. Eddig PrezLee még nem volt elengedve, gondoltam legyen nagyobb tér az állatok rendelkezésére a közeli találkozáskor.

Volt egy kis zür, de egyáltalán nem vészes és PrezLee úrfi sérülésmentesen megtanulta, hogy a kecske nem játék. Az egyik egy nagyon picit odább lökte, de annyira hogy még csak fel se borult, és egyből megtanulta, hogy ne kötekedjen azzal. Mindez azért volt érdekes, mert a kecskék ha ez nem ment volna mindenáron ugrándozni az orruk előtt nem is vették volna figyelembe. De PrezLeenek úgy tűnt, hogy ezek is játszópajtások és mindenáron játszani akart.. A séta további része zökkenőmentesen zajlott le, kecske se bántotta a kutyát, kutya se a kecskét.

Azt hittem el lesz fáradva, pedig egy kis varga betűt csináltunk csak, igazán egy félórányi se volt az egész séta de visszatértünk mert minduntalan leült. Nem akartam kifárasztani túlságosan, így visszatértünk. A tesóm nekifogott biciklizni az udvaron, így mi PrezLeevel leültünk és néztük ahogyan rója a köröket. Egészen nyugodtan ült és… 10 perc alatt kipihente magát.

Ezután én is felültem a biciklire, bár hajtani nem tudtam, de mivel kicsi bicikli, hát hajtottam magam a lábammal. PrezLee meg utánam, mellettem, ugrált, jött, és mindenáron meg akarta harapni a kereket. Vagy 2-3 kört lesétáltam a biciklin, ellenben amikor harapni akarta a kereket, akkor megálltam. Egy idő után kezdte nem érdekelni a bicikli, és olyan fél köröket le tudtam “gyúrni” anélkül, hogy törődne vele… Végül is ez volt az egyetlen célom, mert sok idő amíg a bicikli után szaladhat, de azért meg kell szokja hamarabb, hogy amiért mozog az még nem jelenti azt, hogy megehető, vagy támadható…

Ennek a biciklinek az a sajátossága,  hogy van egy kis utánfutója. Na persze ez egy következő élmény része volt PrezLeenek… ugyanis beültettem az utánfutóba, majd hagytam hogy önként kiszáljon ha akar… de nem akart. Akkor finoman megmozgattam alatta a “talajt” és még mindig nyugodtan ült… gondoltam egyet, finoman elkezdtem tolni a biciklit, utánfutóstól, PrezLeestől, és ő teljesen nyugodtan maradt. Egy környit sétáltunk így majd elhalmoztam dicséretekkel aminek persze rettenetesen örvendett és hagytam, hogy döntse el ő mit akar csinálni… még akart ülni. Na de ekkor gondoltam inkább kiveszem én, és hagytam hogy tovább szórakozzon magára az udvaron.

Békés nyugalom honol a házban… PrezLee miután kiugrálta magát a reggeltől önként lefeküdt aludni. A helye jelenleg a szekrény és az ágy között van. Bőven elfér, de ő mindig kicsit odébb tolja magát. Valaminek neki kell dőlnie, nekifeküdnie. Fél perccel ezelőtt néztem oda, s nyugodt lélekkel dolgozgattam tovább, mert őkegyelme alszik… erre mint akit a méhecske csípett meg eszeveszett vinnyogásba kezd. De fekszik a helyén… csak néz, látszik rajta, hogy szenved, de nem mozdul. Nyüszít veszettül, amíg oda nem rohanok, ahhoz, hogy kiderüljön: a hátát túlságosan nekinyomta a szekrény sarkának! Az pedig megnyomhatta álmában, ő meg félig aludva csak annyit tudott tenni, hogy sírjon. Elhúztam, most megint alszik mintha mi sem történt volna.