2 hete nincs kutyám és bár a világ forog tovább, mégis mintha valahol sántítana ez a forgás.  Nincs aki reggel boldogan üdvözöljön, nincs aki kinézze a kaját a kezünkből és nincs aki követelje a kaját vagy a vizet, úgy hogy a ház is döng bele.   Amikor vásárlásból hazatérünk, szinte minden alkalommal kell küszködnöm a sírással mert feleslegessé vált a rituálé ami az ajtó nyitás körül volt… Természetesen, egy szép nap majd csillapodni fog ez az egész… de most még hihetetlenül fáj.

Az altatás nem volt olyan ijesztő mint gondoltam volt. Kimondottan békésnek mondható, ahogyan átcsusszant a túlvilágra. Nekem úgy tűnt, hogy volt pár másodperc megnyugvása az első injekció után… mert teljesen megváltozott a kis szenvedő pofija: megnyugodott és kisimult és ahogy nézett rám mintha azt mondta volna, hogy “most jó, most nem fáj”. A kezembe tartottam a fejét és suttogtam a fülébe, minden lelkierőmet összeszedve, hogy “nincs semmi baj, minden rendben van”… Úgy tűnt, hogy elhiszi nekem, nem tiltakozott egy másodpercig sem…

A második injekció is iszonyat gyorsan hatott… de ekkor már nem bírtam visszatartani és elbőgtem magam. Az állatorvos kétszer is ellenőrizte ezután… majd annyit mondott, hogy “ez volt az utolsó ajándék amit még megadhattál neki, ne legyen bűntudatod”. Nincs… ellenben el nem tudom mondani, mennyire hiányzik.

A kertben temettük el, három terasszal lejjebb, ott találtunk egy jelenleg   gazos, de amúgy szép helyet egy kőfal tövében, a fenyőfák alatt. Olyan helyet kerestem neki, hogy lehetőleg soha senki ne zavarja a nyugalmát. Szép lassan elrendezzük ott.. de még kell idő, de nehezemre esik lemenni.  Meg akartam tartani a kedvenc kacsáját emlékül… de végül úgy döntöttem, hogy inkább “vigye magával”, legyen vele mindörökre, hiszen annyira imádta. Tartottam attól, hogy idővel elfelejtődik egy kicsit a kacsa, útba lesz, elkallódik… így tudom, hogy vele van.

Hogyan tovább… meg mit hoz a jövő nem tudom. Egy ideig nem lesz másik kutyám. De hogy még lesz dobermanom az biztos. Sőt… a következő “fejezetben” egyszerre kettőt szeretnék. Lehetőleg egy barnát és egy feketét. És valószínűleg lányokat. Mert eddig csak “fiaim” voltak. De hogy erre mikor fog sor kerülni azt még nagy homály fedi.